Paradicsomleves húsgombóccal


Hozzávalók:
  • 1,5 l paradicsomlé (saját magam készítettem)
  • 25 dkg darált hús (tetszés szerint disznó vagy marha)
  • 2 tojás
  • 7 evőkanál liszt
  • 1,5 l víz
  • 1 dl tej
  • 20 dkg sárgarépa (szilágyságba murok a neve)
  • kevés olaj
  • egy kisebb csokor zeller levél
  • 1 paprika
  • 5 kanál cukor
  • ételízesítő, só, őrölt bors, piros porpaprika.
Így készítem el:

A murkot meghámozom, majd apró karikákra szeletelem. Kevés olajba megpárolom, ügyelve nehogy elégjen. A vizet felforralom a paradicsomlével, majd mikor elég puha a murok felengedem vele. Fontos, hogy forrásban lévő vizet tegyünk, mert különben a murok megedződik. Ízesítem beletéve a cukrot, ételízesítőt, sót, a paprikát, a csokor zeller levelet. Úgy szoktam, hogy a zeller levelet miután kivettem belőle két szálat összekötöm.

A gombóc:
A húst egy tálba teszem, hozzáadom a tojásokat, 5 kanál lisztet. Fűszerezem őrölt feketeborssal, sóval, pirospaprikával, majd jól kidolgozom. Pihentetem 15 percig.

Ha a murok elég puha beleteszem az előzőleg kiformált gombócokat. Addig hagyjuk a tűzön amíg megfőnek.
A két kanál lisztet csomómentesen elkavarom a tejjel, majd amikor a gombócok megfőttek, beleengedem a levesbe. Még kevés ideig főzöm, aztán kész is a finom leves.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése